Ugrás a tartalomra

Kórházunk története

SovekTöbb mint hétszáz éve, 1261-ben kelt az az oklevél, amely először biztosított városi jogokat Sátoraljaújhelynek. Városunk Zemplén Vármegye székhelye volt. A várost átszelő Ronyva patak egyben Magyarország és Szlovákia határa.

A város legnagyobb intézménye az Erzsébet Kórház, mely Észak-Kelet Magyarország zempléni régiója lakossága részére biztosítja úgy a fekvő, mint a járóbeteg szakellátást, gondozást, az otthoni szakápolási feladatokat. A kórház az 1980-as években élte fénykorát, az aktív és a krónikus ellátáson kívül végezte még a Füzérradványi telephelyén (mai Károlyi-Kastély) a belgyógyászati és neurológiai betegek szanatóriumi ellátását is. Ekkor intézményünk ágyszáma 673 volt. A kórház az egészségügyi reform során a súlyponti kórház besorolást kapta, mely egyrészt garanciát másrészt felelősséget jelent számunkra a lakosság mind színvonalasabb ellátását illetően. Az intézmény jelenleg 351 ággyal bír, melyen az egészségügyi és a kiszolgáló ellátásokat 460 főnyi személyzet végzi. A szakorvosi ellátást 26 orvosi szakmában főállású, részállású és közreműködő orvosok végzik 50 fővel. Az egyik legfontosabb feladatunknak a szakorvosok számának növelését tartjuk, hiszen ez biztosíthatja az előrelépést a minőségi betegellátásban. A kórház és a város vezetése sokat tesz annak érdekében, hogy a szakemberek letelepedését segítsük, szép feladattal, jövőképpel tegyük vonzóvá számukra a nálunk végzett munkát, sportolási lehetőséggel biztosítjuk számukra a pihenést, regenerálódást.

Régi képeslapA napóleoni háborúk idején Zemplén-vármegye karainak adományát követően 1803-ban alapítványt hoztak létre a kórház létesítésének céljára.

A vármegye bizottságot hozott létre, és 1821-ben a tömlöchöz ragasztott 4 szobában megkezdődött az elméjükben megháborodottak elhelyezése és ápolása dr. Melczner Pál vármegyei főorvos felügyelete mellett.

Az elmebajosok intézményes elhelyezése mellett természetesen kívánsága volt a vármegyének egy kórház felállítása is, ezért a vármegye dr. Melczner Pál főorvost Nagyváradra küldte, hogy tanulmány tárgyává tegye az irgalmas rendű szerzetesek kórházát és az aggok menedékhelyét.

1823 februárjában a bizottság átvette a sóház épületet és kertet. A megnyitás idejét 1833. szeptember 1-re tűzte ki tíz alapítványi hellyel. Ez a 10 ágyas alapítványkórház volt a jogelődje az 1903-1904-ben felépült „Szent Erzsébet” Közkórháznak, így a mi intézetünknek is. Tehát több mint 170 éve működik Közkórház Sátoraljaújhelyen.1841-ben dr. Steiner Sándor kórházi főorvos kinevezése után egyre gyakrabban végeztek műtéteket is és a betegszám fokozatosan emelkedett. 1842-ben 122, 1847-ben már 666 beteg részesült kórházi orvoslásban.

1847-ben fontos orvostörténeti esemény is történt kórházunkban. Mint ismeretes Warren (bostoni) sebész 1846. november 1-én végzett éterrel altatást.kórház archive 2

KórházPesten dr. Balassa János sebésztanár egy orvostársán 1847. február 5-én használt először étert, és 1847. február 15-én 10 nappal később az újhelyi kórházban éter alkalmazásával „ láb rohadt sebjei, fagyás után „ kórisme alapján végtagot csonkítottak. Dr. Steiner Sándor első nagy egyénisége volt az újhelyi közkórháznak 1863-ban bekövetkezett haláláig.

1870-80-as években az orvostudomány robbanásszerűen fejlődött.

1890-ben a kórház főorvosa és a kórházi bizottság összegezte a tényeket, hogy Sátoraljaújhely egy új kórház megépítésére rászorul. Zemplén-vármegye szerencsés helyzetbe került azzal, hogy dr. Chyzer Cornél volt Zemplén vármegyei főorvos a BM. Egészségügyi Osztálya élére került, kórházalkotó működése abban az időben közismert volt. 1894-ben megalakult a kórházépítő bizottság. 1897-ben megvásárolták a Benedek féle telket, melyen a jelenlegi kórház épült. A BM a felterjesztést úgy hagyta jóvá, hogy a kórházat 80 rendes és 120 elmebetegre tervezzék. A tervezésre Hübner Jenő szaképítészt kérték fel. A terveket és a költségvetést a BM elfogadta.

KórházA szerződést 1903. elekórház archive 1jén kötötték meg, és júniusban megkezdődhettek az alapozási munkák. 1904. őszére az épületek elkészültek, de a tervezett műszaki átadás idejére az addig elegendő vizet adó kút elapadt, így végleges és biztonságos megoldásként artézi kút forrását határozták meg. 1905. február 9-én 105 méter mélységben bőven – máig is – vizet adó réteget találtak, ezzel elhárult az akadály a tényleges betegbefogadás elől.

április 1-én kinevezték a kórház új személyzetét. Igazgató főorvos dr. Chudovszky Móric sebész főorvos, belgyógyász főorvos dr. Nyomárkai Ödön, ideg elmegyógyász főorvos pedig dr. Molnár János lett.
május 1-én ténylegesen is megnyílt a Sátoraljaújhelyi „Erzsébet Közkórház” 40 belgyógyászati, 40 sebészeti, 120 elmeággyal és 6 férőhelyes elkülönítő részleggel.
Már az első évektől szembe kellett nézni a kórház bővítésének igényével, így 1906-ban 20 ággyal emelték a férőhelyet, 1911-ben az ágyszám már 311 volt ugyanazon az alapterületen, és naponta átlagosan 319 beteget ápoltak. Egy hatvan ágyas pavilon építését tervezték, de ez nem valósulhatott meg a háborús készülődés és az I. világháború kitörése miatt.

1925-ben új bővítési – korszerűsítési tervek is születtek. Megfogalmazódott egy megyei járványkórház, tüdőosztály és szülészeti pavilon építésének terve.1926-ban új önálló laboratóriumot szerveztek dr. Matolay László vezetésével. Ő végezte a kórboncolást, kórszövettani vizsgálatokat is, később pedig röntgenes jártasságot is szerzett. A laboratóriumi és pathológiai feladatokat 1968-ig egy osztályon belül végezték.

1931-ben 30 ágyas szülészeti pavilon került átadásra. A Stefánia épületében elhelyezett osztály 1981-ig működött az új szülészeti pavilon átadásáig. Első főorvosa dr. Pázmányi János volt.

1933-ban fül-orr-gégész specialistát kapott a kórház dr. Kérdy Kálmán személyében. Kérdy doktor helyőrségi honvédorvos volt és fül-orr-gégész szakorvosként látta el az akkor még sebészeten elhelyezett betegeket.

1946-ban a jelenlegi gazdasági épületben új bőrgyógyászati osztály indult meg dr. Waller Sándor főorvos vezetésével.

1949-ben szemészeti szakrendelés létesült és 1951-ben új osztályként kezdte működését dr. Valenta András főorvos irányításával.

január 1-vel hozták létre az elmeosztály földszinti szárnyában a 30 ágyas csecsemő- gyermekosztályt dr. Boda Pál alapító osztályvezető főorvos vezetésével.
Az ezt követő 20 évben a perifériás helyzetbe kényszeríttet város, s így a kórház sem fejlődött.

Az 1970-es évek elejére a járóbetegek és fekvőbetegek problémái halmozódtak, és elodázhatatlanná vált a kórház ismételt bővítése.
Rekonstrukciós folyamatok főbb állomásai

  • 1974-ben megépült az új rendelőintézet, az Orvos-Nővérszálló és átadják az új kazánházat
  • 1979-ben új konyha és mosoda épül
  • 1981-ben a déli pavilonban nyert elhelyezést a csecsemő gyermekosztály, szülészet-nőgyógyászati osztály, valamint a korszerű szülőszoba és műtő
  • 1983-ban az elmeosztály földszintjén önálló 40 ágyas idegosztály kerül kialakításra
  • 1985-ben a III. sz. épület felújításával modern körülmények közé került a szemészeti, fül-orr-gégészeti osztály, valamint a röntgen és az intézeti gyógyszertár
  • 1987-ben a sebészeti műtő szomszédságában önálló intenzív és anaeszthesiológiai osztály létesült
  • 1990 őszén vehettük át az északi pavilon épületét, ahol belgyógyászati, ideggyógyászati és központi intenzív osztály, laboratórium és fiziotherápiás részleg nyert elhelyezést. Az előadóterem tudományos munkánkat és rendezvényeinket segíti
  • 1995-ben kialakításra került az ápolási osztály és krónikus pszichiátriai osztály
  • 1997-ben a Pathológia osztály teljes átépítése, majd 1999-ben a Sebészeti osztály felújítása történt meg, amely 660 millió forint címzett támogatásból került megvalósításra.
  • 2001. szeptemberében megtörtént a konyha teljes felújítása, korszerűsítése, egyéni tálcás élelmezési rendszer bevezetése. Ezzel egyidőben a szakmai minimumfeltételek megvalósításához is műszerbeszerzés történt, melyet szintén címzett támogatásból oldottunk meg.
  • 2011-ben elbontásra került a 3.sz. épület, melynek helyén európai uniós támogatásból egy korszerű, jól felszerelt épület, az Új Technológiai Tömb építésére került sor. Az új diagnosztikai épület használatbevételi engedélyét 2013. december 23-án kaptuk meg, ünnepélyes átadására pedig 2014. január 21-én került sor dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár jelenlétében.