Friss:

Rotary Mikulás 2018

„Hull a pelyhes fehér hó”…… című jól ismert gyerekdallal fogadták idén is a Mikulás bácsit a gyermek-és ifjúságpszichiátria kis-és nagyobbacska betegei. A Rotary Club és a Zemplén Betegekért Alapítvány támogatásával évről évre megrendezésre kerülő ünnepséget kicsik és nagyok egyaránt várták már.

Hiszen van olyan gyermek, akihez egyedül ezen a rendezvényen látogat el kizárólag a Mikulás.

A korábbi évekkel ellentétben a műsort a rendelés keretein belül működtetett két viselkedésterápiás  csoport mutatta be. A kicsik zenés-táncos-verses műsorral a nagyok pedig egy színdarabbal készültek, melynek ugyancsak voltak zenés-táncos elemei. A gyerekek nagyon lelkesen próbáltak hétről-hétre, a felkészülés sok időt vett igénybe, a próbák során le kellett győzni különböző félelmeiket, gátlásaikat. Viszont az a cél hajtotta őket, hogy megmutathassák, hogy ők is képesek egy ilyen színvonalas műsor bemutatására. Nagy sikert arattak és hatalmas örömmel fogadták az előadásukat a jelenlévő gyerekek, szülők és a meghívott vendégek.

A műsor keretein belül adták át a Rotary Club tagjai a gyerekeknek szánt ajándékaikat. Az ajándékok úgy lettek összeválogatva, hogy minden korosztály számára biztosítsak a fejlődés-fejlesztés lehetőségét és a működtetett csoportok építő-támogató és összetartó erejét is erősítsék.

A rendezvény után a gyerekek lelkesen bontogatták az ajándékokat és nagyon örültek nekik, alig várták, hogy kipróbálhassák őket.

A Rotary Club még ez alkalommal ajándékozta meg a Kardiológiai- valamint az Újszülött Osztályt is egy Pulzoximéterrel és egy ABPM készülékkel.

A Mikulás bácsi ezt követően minden egyes gyermeket meghallgatott és jó tanácsokkal látott el a viselkedésükkel kapcsolatosan, hiszen ő minden gyermeket igen jól ismer. A gyerekek verseltek, énekeltek, furulyáztak a Mikulásnak. Majd átvehették a megérdemelt ajándékcsomagjukat. Ezt követően a Mikulás bácsi indult a többi gyerekhez , de megígérte, hogy jövőre is ellátogat újra ezekhez a gyerekekhez.

Búcsúzóul mindenki együtt énekelt a teremben hangszeres kísérettel, melyhez a zenét a zeneiskola egyik diákja szolgáltatta.

A műsor után egy kis vendégséggel kedveskedtek a jelenlévőknek a szakrendelés dolgozói.

Közzétette: Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház – 2018. december 8., szombat

Leave a comment

Your email address will not be published.




Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Megszakítás