Másfél milliárd forintból újul meg a sátoraljaújhelyi kórház
A jelenleginél olcsóbb és hatékonyabb, valamint ötezer négyzetméterrel kisebb lesz a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a most elindított program eredményeként - ígérik a vezetők és a fenntartók. A másfél milliárd forintos beruházás javarészt pályázati támogatásból valósul meg, előreláthatólag 2012 őszére. A projektindító rendezvényt hétfőn tartották Sátoraljaújhelyen.
Az önkormányzat elmúlt néhány évtizedének egyik legjelentősebb beruházásának nevezte Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere a városi kórházban elinduló, több mint másfél milliárd forintos fejlesztést. Mint elmondta, az intézményt fenntartó önkormányzatnak kétszázmillió forintos önerőt kell biztosítania a beruházáshoz, amelyet az évekkel ezelőtt kibocsátott kötvény még megmaradt 600 millió forintos részéből finanszíroznak. Mint az eseményen elhangzott, a kórház átalakítása az egyik jelenlegi épület lebontásával kezdődik néhány hónapon belül, annak a helyén épül fel az új, háromszintes, úgynevezett központi technológiai tömb. Ebben kap majd helyet egyebek mellett a központi műtő, a radiológia, az intenzív osztály, valamint a sebészeti mátrix osztály. A jelenlegi szülészeti osztály épületét az új tömb felépülte után szintén elbontják, helyén parkolókat létesítenek.
Mint a projektnyitó előadásokból kiderült, a kórház épületeinek összes alapterülete ötezer négyzetméterrel lesz kevesebb, vagyis a jelenlegi 21 ezer helyett 16 ezer lesz a beruházás lezárultával, ami jelentős megtakarítást jelent majd a fenntartásban. Emellett rövidülnek az úgynevezett betegutak és nagyobb lesz a zöldterület is. A program részeként lehetőség nyílik egy 200 millió forintos eszközbeszerzésre is. A sátoraljaújhelyi kórházban évente 15 ezer beteg fordul meg, de az intézményhez tartozó egészségházzal együtt 250 ezer járó- és fekvőbeteget lát el.